Kiemelt híreink

Órán ölt, majd boncolt nyulakat egy gimnáziumi tanár

A tanár a szabadidejében nyulakat tenyészt

Sokkolóval ölte meg a nyulakat az a középiskolai tanár, aki a szabadidejében nyúltenyésztéssel foglalkozik. Az állatot tanórán, a diákok előtt boncolta fel.

Nagyon felháborodtak két középiskolás osztály tanulóinak a szülei az ausztriai Hornban, mivel egy biológiatanár nyulakat ölt meg, majd boncolt fel a diákok előtt. A tanár a szabadidejében nyulakat tenyészt, így a sajátjai közül vitt be az iskolába egy-egy állatot. A nyulat egy negyedikes osztálynak tartott órán egy sokkolóval megölte, majd felboncolta. Másnap egy másik osztálynak ugyanilyen órát tartott, ők azonban már tudták, hogy mire számítsanak. Néhány tanuló pénzgyűjtésbe kezdett: megakarták venni az állatot, hogy megmentsék az életét. A tanár azonban ezt az ajánlatot visszautasította, és közölte velük, hogy a nyúl lesz az esti vacsorája.

A biológia tanár ellen nem csak a diákok, hanem a szülők is panaszt emeltek, így az iskolatanács azt ígérte, hogy kivizsgálja az ügyet. Az oktatóra valószínűleg fegyelmi meghallgatás, és felfüggesztés vár – írta a The Local osztrák kiadása.

Egy helyi tanfelügyelő, Hermann Helm azt nyilatkozta, hogy a régóta ismerik már az „unortodox” oktatási módszereiről elhíresült tanárt, aki ezúttal tényleg túl messzire ment. „Figyelmeztetést írtam neki, és felszólítottam, hogy a továbbiakban tartózkodjon az ehhez hasonló módszerektől. Jövő héten személyesen is beszélek vele” – mondta. A helyi állatorvos is teljesen megdöbbent a hírek hallatán, és úgy véli, hogy ez egyáltalán nem helyénvaló egy középiskolában.