Kiemelt híreink

Ő nyerte meg az 5 milliárdos lottó nyereményt

Ugyanúgy dolgozni fog a nyertes

Szinte mindenki eljátszott már a gondolattal, hogy mire költené a lottó főnyereményét. Májusban egy nagyon szerencsés embernek valóra válhatott az álma: sikerült elvinnie minden idők második legnagyobb Ötöslottó főnyereményét, így 5 milliárd forinttal lett gazdagabb.

A legújabb magyar milliárdos május 30-án vitte el a Lottó főnyereményét, így egészen pontosan 5 049 127 895 forinttal gazdagodott. A Pénzcentrum értesülései szerint a szerencsés nyertes nemrég jelentkezett a nyereményéért és felvette a pénzét.

A szerencsés nyertes a Szerencsjáték Zrt. Nagy nyertes kérdőívét is kitöltötte, így megtudhattunk róla néhány dolgot. Ahhoz például nem járult hozzá, hogy a játékszervező megadja, az ország mely területén, városában él, és hol adta fel a nyertes szelvényt. Azt azonban elárulta, hogy volt már nagyobb nyereménye, de összeget nem mondta el. Az Ötöslottó mellett rendszeresen játszik a Kenóval és az Eurojacpottal is.

Azt is elárulta, hogy a nyereményből az első dolog amit vásárol egy másik lottó lesz. Már hosszú évek óta lottózik, és mindig is hitt abban, hogy rákacsint a szerencse. A nyertes szelvényt teljesen egyedül játszotta meg. Van egy babonája is: mielőtt belép a lottózóba, az ajtó előtt hármat toppant. Amikor megtudta, hogy az ő szelvénye a nyertes, akkor először nagyon megijedt. Az országot nem tervezi elhagyni és a munkahelyét sem, hiszen nem akarja feladni az eddigi életformáját – bár el akar költözni arról a településről, ahol most lakik. Igaz, hogy eddig épphogy kijött a fizetéséből, most pedig hirtelen milliárdos lett, de mégis azt tervezi, hogy a pénzt befekteti, ehhez pedig egy megbízható pénzügyi tanácsadó segítségét fogja kérni.