Kiemelt híreink

Lejárt a 48 óra! Újra tüntettek az internetadó ellen

Ismét tüntettek az internetadó ellen Budapesten

A kormány által bevezetni tervezett internetadó ellen kezdődött újabb tüntetés Budapesten, az V. kerületi József nádor téren kedd este. A felszólalók a törvényjavaslat visszavonását követelték, majd a budai Clark Ádám térre vonultak a tiltakozók, később egy csoport a Parlament elé ment.

Gulyás Balázs, a Százezren az internetadó ellen című, az új közteher ellen szerveződő Facebook-oldal alapítója azt mondta: vasárnapi tüntetésükön már nagyon sokan megmutatták, hogy a “magyar nép nem kér” Orbán Viktor miniszterelnök internetadójából. Szólt arról, hogy a tüntetésen adományokat gyűjtöttek vasárnap és a keddi megmozduláson is a rendezvény költségeinek fedezésére. A pénzzel elszámolnak, és ezt az eddigiekhez hasonlóan közzé is teszik a Facebook-oldalukon.

Várady Zsolt, az iwiw közösségi portál alapítója a teret teljesen megtöltő tömeg előtt azt mondta, azért a nulla kilométerkőhöz mennek, mert ezzel akarják megüzenni a kormánynak, hogy mennyi adót fizetnének az internethasználatért.

“Az internetadó egy jelképe a kormány önkényuralmának” – hangoztatta, majd hozzátette: “sokan vagyunk, és a céljaink tiszták, éppen ezért az internetadó bevezetését meg tudjuk akadályozni”.

Szólt arról is, hogy az adó korlátozná az internet és az információ szabadságát is. “Az ideális adó mértéke nem 5000 vagy 700 forint, hanem nulla” – hangsúlyozta. Várady Zsolt kijelentette: nem csak az internetadót kell “legyűrnünk”, el kell hinni, hogy képesek vagyunk befolyásolni az államot.

Füzessy Károly diákaktivista felhívta a figyelmet arra, hogy nemcsak Budapesten, hanem más magyarországi nagyvárosokban, sőt Varsóban is tiltakoznak az internetadó ellen. Az aktivista nyílt vitára szólította fel Orbán Viktor miniszterelnököt az internetadóról. Ha nem sikerül meggyőzni, vagy nem jön létre a “nemzeti konzultáció”, akkor folytatják tiltakozást – tette hozzá. Szavai szerint nem fogják hagyni, hogy megszavazzák az adót rögzítő törvénytervezetet. Részleteket ezzel kapcsolatban ugyan nem közölt, de azt mondta, legkésőbb a szavazás napján újra találkoznak, és megakadályozzák, hogy “kivessék az igazságtalan és szükségtelen adót”.

A beszédeket követően a tömeg egy platós teherautó mögött a József nádor térről, a Nemzetgazdasági Minisztérium épülete elől az Erzsébet tér, Astoria, Erzsébet híd, Lánchíd utca útvonalon a Clark Ádám térre vonult. Amikor a “Nem a netadóra” feliratú transzparenst a menet legelején vivő aktivisták az Erzsébet hídhoz értek, a tömeg vége a Dohány utcánál vonult. Az alagút Clark Ádám téri alagút tetejére egy nagy méretű európai uniós zászlót és egy molinót feszítettek ki, amelyre az volt írva: “Netezz bátran”.

A Clark Ádám téren a tüntetők csak lassan oszlottak szét. Körbevették a Hír Tv stábját – amelyet egy biztonsági cég munkatársai védtek -, és szidalmazták őket, de tettlegesség nem történt. Este kilenc órára a tér csaknem kiürült.

A szervezők a Clark Ádám téren bejelentették a tüntetés végét, de a tömeg egy része átvonult a Kossuth térre, és ott folytatta a tiltakozást. Azt követelték, hogy az európai uniós zászlót tűzzék ki az Országházra. Egy idő elteltével Kunhalmi Ágnes, Bangóné Borbély Ildikó és Heringes Anita, az MSZP országgyűlési képviselői két uniós zászlót lógattak ki a Parlament egyik ablakán. Az összegyűltek tapssal fogadták a zászlók megjelenését.

Az internetadó bevezetése ellen Budapest mellett több nagyvárosban is tüntettek kedd este. Debrecenben, a Nagytemplom előtti Kossuth-szobornál rendezett tüntetés szónokai a “közösségek elleni támadásnak” nevezték az internetadót, valamint “élhető országot és élhető közösségeket” sürgettek. Nyíregyházán és Szegeden a demonstrálók használt számítástechnikai eszközöket szórtak a helyi Fidesz-iroda elé. Tüntetés volt Miskolcon, Győrben és Pécsen is. A demonstrációk valamennyi vidéki helyszínen békésen, rendbontás nélkül fejeződtek be.

Forrás: MTI

Fotó: MTI/ Marjai János