Kiemelt híreink

Kiderült, ki volt Hasfelmetsző Jack!

Több, mint száz évig titok fedte kilétét

126 év kellett ahhoz, hogy végre sikerüljön megoldani minden idők legnagyobb kriminalisztikai rejtélyét. Hosszú ideje keresték Nagy-Britannia leghírhedtebb sorozatgyilkosát, akiről most végre kiderült, hogy ki is volt valójában!

A Hasfelmetsző Jack néven ismertté vált sorozatgyilkos 1888 őszén, a London Whitechapel negyedben öt szörnyű gyilkosságot követett el (nevéhez többet is kötnek, de a legjelentősebbek ezek). Számos könyvet írtak és krimi filmet készítettek az esetekről, de mindegyikben rejtély maradt a gyilkos kiléte. A találgatásokra akkoriban felállítottak egy listát, melyben a lehetséges gyanúsítottakat nevezik meg.

Az első áldozatot 1888. augusztus 31-én találták meg. A gyilkos sosem került rendőrkézre, mivel az akkori nyomozás technikai adottságai és a szükséges kriminálpszichológiai ismertek is hiányoztak, DNS-vizsgálatra pedig akkoriban még nem volt lehetőség. Első áldozata Mary Ann Nicholst idősödő prostituált volt, akinek a torkát átvágták, testéből pedig sebészi pontossággal több szervet is eltávolítottak. A nőt a Whitechapel kerületben találták meg. Szeptember 8-án Annie Chapmannel, 30-án pedig két másik nővel végzett. A rendőrség nyomozásba kezdett, mivel a hasonlóak gyilkosságoknak köszönhetően sejtették, hogy sorozatgyilkossal van dolguk. Járókelőktől gyűjtötték az adatokat, és az elkövetési módból kikövetkeztethető foglalkozások alapján keresték az elkövetőt, melynek köszönhetően eleinte orvosra vagy mészárosra gyanakodtak. Hamarosan a média is belefolyt a nyomozásba, melynek hatására a számos küldemény mellett három különleges levél érkezett a kapitányságra, melyek olyan részleteket közöltek a gyilkosságokról, amikről csak a rendőrség és a gyilkos tudhatott. A sorozatgyilkos novemberben újra (és utoljára) még egyszer lecsapott: ekkor az előző gyilkosságokkal szemben (idősebbeket ölt addig) a fiatal Mary Jane Kellyvel végzett. Mivel a rendőrség folyamatosan kudarcokat vallott a nyomozás során, így 1892-ben lezárták az aktát. Számos vádlott került már szóba, azonban egészen eddig nem sikerült a valódi gyilkost megnevezni. Az elmúlt 125 évben olyan embereket neveztek meg gyanúsítottként, mint például Walter Sickert festőt, Viktória királynő unokáját: Albert Viktor herceget, vagy éppen az Alice Csodaországban szerzőjét: Lewis Carrollt.

Hét évvel ezelőtt, egy lelkes magánnyomozó, a 48 éves Russel Edwards egy árverésen egy sálat vásárolt, melyet a pletykák szerint Hasfelmetsző Jack egyik áldozatának, Catherine Eddowesnak a holtteste mellett találtak. Ez a nő vérét , és a gyilkos DNS maradványait tartalmazta. Először a kendőn talált vér és leszármazottjai alapján a meggyilkolt nőt azonosították be, hogy valóban tőle származik-e a sál. A döntő áttörést a kendőn talált sperma maradványok hozták meg, melynek köszönhetően könnyebb volt rájönni a tettes személyazonosságára. Az egykori gyanúsottak leszármazotjait felkutatták, amikor is megtalálták a gyilkos egyik utódját, akinek DNS-e 99 %-osan megegyezett Hasfelmetsző Jackével. De ki is volt a legendás gyilkos, akiről az elmúlt években már sokan azt állították, hogy nem is létezett, csupán egy mendemonda az egész történet? Hasfelmetsző Jack a Lengyelországban született fodrászént dolgozó, akkoriban 23 éves Aaron Kosminski volt, aki a harmadik gyilkosság tetthelyétől csupán 200 méterre lakott nővérével és két fivérével. A férfi súlyos mentális zavarokban (skizofréniában) szenvedett, aminek következtében 1890-ben saját nővérét késsel fenyegette meg. Ekkor családja úgy érezte, hogy már nem bírják tovább és elvitették egy elmegyógyintézetbe. A következő években az állapota folyamatosan romlott, mígnem 1919-ben, 53 éves korában meghalt. Természetesen mentális betegsége nem ad magyarázatot a rendkívül erőszakos módon elkövetett gyilkosságokra, tettének köszönhetően ő lett a leghírhedtebb sorozatgyilkos a történelemben.