Kiemelt híreink

Halott lánya gyerekét akarja világrahozni

A gyermek anyja és nagyanyja is ő lesz

Saját unokáját akarja világra hozni egy 59 éves brit nő, ezt pedig halott lánya petesejtjeivel szeretné megvalósítani.

A házaspár lánya négy évvel ezelőtt halt meg bélrákban. Halála előtt lefagyasztatta a petesejtjét, utolsó kívánsága pedig az volt, hogy ezt majd termékenyítsék meg egy spermadonor segítségével, majd ültessék be az anyja méhébe. Úgy gondolta, hogy ha már ő nem lesz, legalább a gyermeke világra jöhet.

Angliában egyetlen kórház sem vállalta a beültetést, ezért a nő most New Yorkban próbál szerencsét. Tisztában van vele, hogy az ő korában már kicsi az esélye annak, hogy sikeres lesz a beültetés, de férjével mindent meg akarnak tenni azért, hogy teljesítsék lányuk utolsó kívánságát.

Ha lesz olyan orvos, aki elvégzi a műtétet, akkor a brit nő lesz az első a világon, aki saját, ám már nem élő lánya petesejtjének felhasználásával hozna világra egy gyermeket. Így egyszerre lenne a kicsi anyja és nagyanyja is.