Kiemelt híreink

Óriásiak a károk Somogyban az eső miatt!

Tűzoltók dolgoznak az eső okozta károk elhárításán

Folyamatosan dolgoznak a tűzoltók Somogyban az eső okozta károk elhárításán: a délutáni órákig udvarokba, pincékbe betört vizet szivattyúztak, utakra dőlt fákat távolítottak el és állatokat is mentettek a lezúduló víztől – közölte a katasztrófavédelem megyei szóvivője pénteken az MTI-vel.

Bázelné Mihályka Szabina tájékoztatása szerint egy kaposvári és egy nagyatádi pincében is méteres magasságban állt a víz, egy felsőmocsoládi lakóház pincéjében álló két és fél méter magas víz az épület állagát is veszélyeztette. A tűzoltók ezeken a helyeken szivattyúkkal távolították el a vizet, csakúgy, mint Barcson egy lakóház udvarából, ahol húsz centiméter magasan állt a víz.

Vésén az esővíz melléképületekbe tört be, Igalban homokzsákokkal védtek meg egy gazdasági udvart, a vizet kanalas kotrógéppel és kéziszerszámokkal vezették el. Előbbi helyen nyulak, utóbbin sertések kerültek veszélybe a szomszédos telekről, illetve a domboldalról lezúduló nagy mennyiségű csapadékvíz miatt.

Babócsán a Rinya utca végén ideiglenes védművet építettek a tűzoltók, Potonyban, ahol a Korcsina csatorna kilépett a medréből és a víz egy mélyebben fekvő lakóházat veszélyeztetett, a Boróka Mentőcsoport 350 homokzsákkal és két szivattyúval védte meg az ingatlant.

Forrás: MTI