Kiemelt híreink

Megmutatjuk, ki lett a Balaton királynője

Látványos show keretében megválasztották a Miss Balaton by Cosmopolitan királynőjét. A koronát, az egy éven át havi százezer forintot és az autót Viczián Csilla nyerte a Balatonfüreden megrendezett döntőn. A szakmai zsűri tagjai Mádai Vivien, Király Linda, a Barátok közt két sztárja, Varga Izabella és Nyári Diána, valamint Dammak Jázmin, Hárai Balázs vízilabdázó és Mártha Imre voltak. A rendezvényen részt vett többek között Epres Panni, Dukai Regina és Horváth Éva is.

A nagyszabású döntőt hónapokig tartó felkészülés előzte meg, és a héttagú zsűri döntése alapján a korona a békéscsabai Viczián Csilla fejére került. Első udvarhölgye Ricza Nicoletta, második Török Alexa lett, míg a közönségszavazást Borongics Anett nyerte.

Az eredményhirdetés után a Balaton királynője meghatottan nyilatkozott: „Fel sem fogom még, ami történt, egyáltalán nem számítottam rá! A célom az volt, hogy bekerüljek a legjobb tizenhatba” – árulta el a 21 éves szépség. „Örülök neki, hogy egy kicsit felpörög az életem, és jobban belelátok majd a divatvilágba is, ami gyerekkorom óta nagyon érdekel. Ezzel együtt jövőre a terveim között szerepel, hogy lediplomázzak” – tette hozzá Csilla, aki április óta keményen készült a versenyre, és összesen 8 kilogrammot fogyott, hogy a legjobb formájában legyen.

balaton2A győztes (középen), valamint két udvarhölgye: Török Alexa (balra), és Ricza Nicoletta

A látványos show-n a versenyzők először sportos öltözetben, majd bikiniben és egyedi nyári szettekben mutatták meg magukat. A külső mellett nagy hangsúlyt kapott az intelligencia is, a megmérettetésen a zsűritagok kérdéseire is válaszolniuk kellett a gyönyörű hölgyeknek.

„Az elmúlt években az összes szépségversenyt végigkövettem, és azt kell, hogy mondjam, tényleg nagyon erős volt a mezőny. Én elsősorban a kisugárzást és a kommunikációt figyeltem, egy kedves mosoly vagy egy frappáns mondat könnyen el tudott varázsolni” – mesélte Mádai Vivien, aki életében először zsűrizett szépségversenyen. „Nagyon helyesek a lányok, és talán elcsépelten hangzik, de tényleg nagyon nehéz dolgunk volt, mert mindannyian gyönyörűek. Nekem a kisugárzás mellett az arc, a mosoly és a szemek szépsége számított igazán” – tette hozzá Király Linda.

Az est háziasszonya Iszak Eszti, a VIVA műsorvezetője volt, aki Epres Pannival és Dukai Reginával együtt segítette a versenyzőket a felkészülésben, a házigazda szerepét pedig Váczi Gergő töltötte be. A tanácsadók mellett Horváth Éva versenykoordinátor is a helyszínen szurkolt, aki kezdetektől végigkísérte a lányok fejlődését.

További képek a megtudtuk.hu Facebook-oldalán!