Kiemelt híreink

Zséda: „A konyhában is otthon vagyok!”

Szrátok - receptek

Kuktának állt Zséda és Puskás Peti: az énekesek a halas fogások iránt érdeklődőknek főztek. Egyiküktől sem állt távol a feladat, hiszen Adrienn már 17 évesen önálló konyhát vitt, Peti pedig a fogyókúrás diétáját egészíti ki könnyed halételekkel. A két híresség az OMÉK-on, a Kapj rá! kampány standján süllőlevest és könnyen elkészíthető süllő filét „ütött össze” a népes közönségnek.

Megtörtént Zséda és Puskás Péter első közös fellépése, csakhogy a zenészek ezúttal számukra is szokatlan terepen álltak a közönség elé: egy konyhában. A sztárok a halfogyasztást népszerűsítették a Kapj rá! kampány standjánál. „Annyira azért nem idegen számomra ez a környezet, édesapám nagy vadász és horgász, talán sokan nem néznék ki belőlem, de ő megtanított mindenre, így el tudom készíteni a hal- és vadfogásokat is. Tizenhét évesen már önálló háztartást vittem. A konyha nálunk az én világom, a férjem egyáltalán nem főz, csak a kisfiunk sertepertél néha a tűzhely körül” – mondta Zséda a süllőleves ízesítése közben. Elárulta azt is, hogy igyekszik minden héten legalább kétszer halas ételt tenni a család asztalára. „Szeretem a konyhában az egyszerű megoldásokat, például a harcsa-, vagy süllőfilét egy kis ízesítéssel, salátával. Könnyű és finom ételek ezek. A halászlét inkább az édesanyámra bízom, abban ő a szakértő” – mondta Zséda. Bede Róbert séf instruálta a hírességeket a pult mögött.

Puskás Petire jobban ráfért az útmutatás, hiszen ő ritkábban főz, mint kollégája. „Egyre lelkesebben fordulok a főzés felé, de tény, profi még nem vagyok. A halakat édesapám szerettette meg velem, ő hébe-hóba horgászik, de a kedvesemmel is bátran nekiállunk egy-egy halas ételnek. Bede Robi azt tanította meg nekem ma, hogy a süllőfiléhez mazsolás kuszkusszal elég tíz perc is. Bárki, bármikor összeütheti” – mondta a The Biebers frontembere, aki a nyár végén kezdett fogyókúrába. „Sok volt már a benzinkúti szendvicsekből. Atlétatrikós banda vagyunk, rosszul állt a túlsúly a színpadon, úgyhogy diétába fogtam. Nagy segítség ebben a hal, ami nagyon könnyű étel” – mondta Peti.

Puskás Peti étele: Süllő filé fokhagymás petrezselyemmel, sült citrommal, mazsolás durumtésztán

Hozzávalók (4 adag):
4 db 10-15 dkg süllő filé
4 csokor petrezselyem
2 db citrom
20 dkg előgőzölt kuszkusz
2 dl olívaolaj
5 gerezd fokhagyma
10 dkg mazsola
0,5 liter alaplé

őrölt bors

Elkészítés:
Az előgőzölt kuszkuszt tálba tesszük, felöntjük alaplével, majd letakarjuk és 10 percet állni hagyjuk. A fokhagymát és a petrezselymet apróra vágjuk, sózzuk, borsozzuk és kevés olívaolajjal kikeverjük. A süllő filéket sózzuk, borsozzuk és a forró serpenyőben kevés forró olívaolajon hirtelen kérget sütünk. Mellétesszük a szeletelt citromot és 4-5 percre a 160 fokos sütőbe helyezzük. A tésztához hozzákeverjük a mazsolát, átforgatjuk olívaolajjal. Erre tálaljuk a halat, aminek a tetejére halmozzuk a fokhagymás petrezselymet. Mellé helyezzük a citromot.

puskaspeti_zseda_konyha

Zséda fogása: Kapros, burgonyás süllőleves

Hozzávalók (egy nagy tál)
1 kg süllő filé
2 dkg vaj
0,5 dl olívaolaj
10-12 közepes szem burgonya
2 csomag újhagyma
1 liter halalaplé
3 csomag kapor
1 db citrom
1 dl száraz fehérbor
0,5 liter tejszín

őrölt bors

Elkészítés:
A szeletelt újhagymát az olvasztott vaj és az olívaolaj keverékén megfonnyasztjuk. Hozzáadjuk az apró kockára vágott burgonyát, sózzuk, borsozzuk, majd az alaplével és vízzel felöntve puhára főzzük. Ezután adjuk hozzá a szintén kockázott süllő filét. 1-2 percig főzzük, a citromlével és a fehérborral ízesítjük, a tejszínnel dúsítjuk és a legvégén friss vágott kaporral fűszerezzük.