Kiemelt híreink

Nemzeti Tehetség Program védnöke lett Zséda

Új szerepet vállalt Zsédenyi Adrienn: a Fonogram-, és eMeRton-díjas énekesnő a Nemzeti Tehetség Program védnöke lett. Zséda évek óta igyekszik segíteni a pályakezdő fiatalokat, a jövőben pedig még intenzívebben teszi majd ezt.

Az énekesi pálya mellett Zséda nagy hangsúlyt fektet a társadalmi szerepvállalásra, az ifjú tehetségek támogatására évek óta kiemelt figyelmet fordít. Március 28-án, szombaton sajtótájékoztatón mutatkoztak be a Nemzeti Tehetség Program védnökei: Zséda mellett Horváth Gyula, a Masat-1 műhold projektmenedzsere, és Kovács István Koko olimpiai ökölvívó is védnöki szerepet vállalt.

A sajtótájékoztatón Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár is részt vett az Emberi Erőforrások Minisztériuma képviseletében.

Zséda„Hiszem, hogy a tehetség nem kallódhat el. Próbálom megtanítani a fiataloknak, hogy merjenek nagyot álmodni és higgyenek magukban. Nekem is voltak mestereim, akik segítettek az útkeresésben, ezért is tartom fontosnak, hogy minden tehetséges fiatal kaphasson mentori segítséget a szakmája tapasztaltabb képviselőitől. Fontos azt is tudatosítani, hogy gondolják át jól döntéseiket, hiszen ezek nagyban meghatározzák az előre vezető utat” – nyilatkozta Zséda védnöki szerepe kapcsán.

Zsédenyi Adrienn énekesnőként tisztában van azzal, hogy milyen hosszú út vezet a sikerhez és azzal is, hogy a nagy karrierek mögött mindig rengeteg munka áll.

A Nemzeti Tehetség Program alapvető célja, hogy az állami és civil szféra együttműködésével összehangolják, koordinálják a hazai és uniós források felhasználását a Magyarországon és a külhoni magyarlakta területeken élő fiatalok tehetségsegítése érdekében.

A tehetség kincs, mely hozzájárulhat Magyarország fejlődéséhez, gazdasági esélyjavító és társadalomépítő szerepe is van. Eddig is sokan döntöttek ennek a nemes célnak a támogatása mellett, így a 2014. évi Nemzeti Tehetség Program pályázati kiírásainak finanszírozására közel 1,4 milliárd forint gyűlt össze a személyi jövedelemadó 1%-okból.

A Nemzeti Tehetség Program keretében meghirdetett pályázatokra általában a köznevelésben és felsőoktatásban, valamint a tehetséggondozásban részt vevők széles köre nyújthat be támogatási igényt, többek között: köznevelési intézmények, felsőoktatási intézmények, illetve azok karai, egyesületek, alapítványok, közalapítványok, tehetségsegítő tanácsok.