Kiemelt híreink

Megvan az Eurovízió középdöntőseinek beosztása

Elkészült a középdöntők beosztása

Elkészült A Dal 2015 középdöntőinek beosztása. Most szombaton és egy héttel később, február 21-én kilenc-kilenc előadó versenyez tovább azért, ki képviselje Magyarországot az idei Eurovíziós Dalfesztiválon.

Február 14-én, szombaton Antal Timi, Csemer Boglárka Boggie, a Karmapolis, Mujahid Zoltán, a New Level Empire, a Pankastic!, a Spoon, Szabó Ádám és Tóth Vera lesz látható és hallható A Dalban – közölte az MTVA kedden.
Közülük Boggie és Szabó Ádám megnyerte elődöntőjét, Antal Timi, a New Level Empire és a Spoon pedig egyaránt a közönség voksaival került a középdöntőbe.

Február 21-én, a második középdöntőben Dallos Bogi, Éliás Gyula Jr. és a Fourtissimo, Gájer Bálint, Ív, Oláh Gergő, az Other Planet, a Passed, Szűcs Gabi és Wolf Kati lép színpadra.

A 18 középdöntőbe jutott indulónak lehetősége van az elődöntőben már megismert dalát újrahangszerelni, a közlés szerint a legtöbb produkció élt is ezzel a lehetőséggel.

A zsűri szavazatai alapján a középdöntőkből hárman-hárman jutnak a döntőbe, a negyedik finalista mindkét esetben a nézők szavazatai alapján folytathatja a versenyt. A döntő február 28-án lesz, akkor derül ki, melyik dal és előadó képviseli Magyarországot májusban a bécsi Eurovíziós Dalfesztiválon.

Forrás: MTI