Kiemelt híreink

Gergely Róbert: mindig macsókat osztanak rám

A színész most egy tesze-tosza, de szerethető figurának adja a hangját

Vadonatúj szinkronnal érkezett meg Amerika második legnézettebb szitkomja, a Modern család a Comedy Central képernyőjére. Többek között Peller Anna, Gergely Róbert és Csuja Imre is részt vesznek a több generációs vígjátéksorozat “magyarosításának” munkálataiban. Csuja Imre számára nem volt újdonság, hogy Ed O’Neill-ként szólalt meg: a Rém rendes családban már hozzászokhatott a színészhez. Gergely Róbertnek viszont új volt a feladat és a szerep, hiszen az ingatlanügynök és családapa Phil hangját kölcsönzi a sorozatnak.

„Először én is rácsodálkoztam a figurára. Phil egy jó kiállású, fiatal, sármos fickó – gondoltam egészen addig, amíg nem láttam játék közben. Akkor ugyanis világossá vált, hogy valójában egy macsóbőrbe bújt antimacsó, egy tesze-tosza, csetlő-botló, de végtelenül szerethető és vicces pasas” – mondta Gergely Róbert, aki elszokott attól, hogy ilyen figurát szinkronizáljon.

„Sokszor egy kaptafára osztják a hangokat, így általában macsó férfiakat szoktam “alakítani”. Ezért is éreztem eleinte úgy, hogy távol áll tőlem Phil karaktere, hogy egy olyan gomb vagyok a kabáton, ami nem illik oda, de hamar belerázódtam a szerepbe és megszerettem ezt a peches Fekete Pétert” – mondta a színész/énekes, aki az Emanuelle című örökzöldet is elénekelte a stúdióban egy kis bolondozás kedvéért, amiről felvétel is készült.

A sorozat érdemei elvitathatatlanok. Nem véletlenül díjazták már egy Golden Globe- és több Emmy-díjjal is. Gergely Róbert is megtalálta a humort és a szépséget a szitkomban, sőt arra is rájött, hogy ő és Phil nem teljesen idegenek. “Ott a fia, Luke, akivel kiválóan elbolondoznak. Az én fiam most külföldön él, kint tanul, és macsóság ide vagy oda, de amikor kissrác volt, én is szerettem vele játszani, focizni. Ahogy Phil és Luke is egy érett bensőséges kapcsolatot ápol a felszíni hülyéskedések alatt, úgy Simon és köztem is megvolt ez az apa-fiú kapcsolat” – mondta Gergely Róbert.

A Modern család 1. évada minden hétköznap 19:30-kor, az 5. évad részei pedig hétfőnként 20:00-tól láthatók a Comedy Centralon.

Forrás: Comedy Central