Kiemelt híreink

X-Faktor – Cikik és Cukik

Az első előválogató kritikája

Szubjektív kritika következik az X-Faktor szombati előválogatójáról. Ha bárkit megsértenénk véleményünkkel, elnézést kérünk: szolgáljon vigaszként, hogy ez csak egy a sokezer különböző nézői benyomás közül.

Az eheti adásban nem volt nehéz kedvencet találni, előbb azonban inkább cikiségekről!

Elmúlt években is volt pár “megalázták a részeg lányt” jellegű komment, ami valószínű, hogy most sem marad majd el. Ugyan már! Felnőtt emberek. Saját döntésük: nem titok mire számíthatnak! Viszont amikor egy anya-fia párosról van szó, az már nem is olyan mulatságos, hiszen nem vagyok benne biztos, hogy az évek múltán öntudatára ébredő gyermek – már ha egyáltalán tud egy ilyen anya mellett – értékeli majd, hogy ország-világ előtt lebőgették.

Aztán ott volt a másik botrányhős, a hörgő death-metálos, nagy loboncú képzőművész Hörcher László, akivel majdnem verekedésig fajult a dolog… Ismét. Részemről láttam már a kiállításmegnyitó gitártörő performanszát (videóról) amit Wéhner Tibor művészettörténész “nukleáris realizmusnak” titulált – no nem így az X-Faktor mentorai, akik pár taktus után leintették, úgyhogy “szó bennszakad-hang fennakad-lehellet megszegik…” Igazából nem is értem: elméletileg az ilyen embereknek kéne annyi önkritikával illetve intelligenciával rendelkezniük, hogy tudják, mi hova való. Bár a fent említett művész saját köreiben nagy tiszteletnek örvend – amiben azért elképzelhető, hogy némi sznobizmus is van, hisz ezekben a körökben ez sem ritkaság – nem biztos, hogy jelentkeznie kellett volna egy olyan tehetségkutatóba, ami (szerencsére) némi énektudást is igényel, és nem csak ötletelésből áll.

Nem okozott igazán pozitív meglepetést Tóth Marci visszatérése sem, aki tavaly (nekem már akkor sem volt a szívem csücske) az élő show második adásából esett ki. Idén csapatként (Otherline) a szintén táboros Pál Benjaminnal és Kolosai Fecóval (By The Way) próbálkoztak – lássuk be: bűn rosszul. Picit elgondolkodtató, akkor hogyan jutottak el ilyen magasságokig?! Hát nem tudom, a cikiségek kedvelői jót mulattak-e, mert szerintem inkább szomorú volt, mint humoros.

Pár szó még a tatabányai, kéttagú, mulatós zenét játszó srácokról! Hát, velük én is úgy voltam, mint Tóth Gabi, aki először még a fülét is befogta, „Neeeeem” – aztán együtt énekelt velük meg a közönséggel, hogy „száz forintnak ötven a fele…” Végülis, amit ez a műfaj tud, azt kihozták belőle maximálisan (még rap betét is volt – és nem is rossz!) és amíg a versenyszabályzatba befér, megérdemelten jutottak tovább mind a négy mentor egybehangzó véleményével – bár Alföldi Robi azért hozzátette: „szégyenlem, de igen” (Viszont nem tudom, érdemes-e megfutni a köröket, mert szerintem a táborban úgyis kihullanak, hiszen ott a különböző feladatok kapcsán már az énektudás kerül előtérbe – hacsak nem történnek csodák!)

Cseh Andrea már kiesett, amikor kis vita kerekedett a mentorok között, rábírván Tóth Gabit döntésének megváltoztatására, így az énekesnő igenjével ő is bejutott a táborba. Szerintem nincs rossz hangja és Skrillexes vörös hajkoronája is figyelemfelkeltő, de osztom Alföldi Robi véleményét, miszerint “nem az a kérdés, jól énekel vagy sem, hanem 3 másodperc nem volt, ami érdekelt volna…”

És akkor nézzük az igazán jókat! A mentorok teljesen elaléltak Andelic Jonathan orgánumán és előadásán, aki a Let it be örökzöldet énekelte. Bennem picit vegyes érzéseket keltett, mert az improvizatív részeknél igen magával ragadott, de egyébként éreztem némi bizonytalanságot is – hát majd kiderül, melyik énje az erősebb!

Aztán idén is van tanítóbácsi – nagy testtel és iszonyatosan nagy hanggal – viszont megható, bár picit picit infantilis öröme némi bizonytalanságot kelt bennem: bírja-e majd a továbbiakban a megmérettetést, ha ennyire nincs tudatában az erejének?

No és az igazi kifinomult csoda a mai trendekkel bíró Horányi Júlia – aki úgy megjelenésében, mint előadásában az egyszerűség, a báj, a könnyedség és az elegancia megtestesítője. Bár mivel látvány- és jelmeztervező, így nincs nehéz dolga „összerakni magát” – és csak úgy mellesleg a Mius zenekar énekesnője – de akkor is: ami jó az jó. Egyébként mindenkit elbűvölt a zöld ujjú lány előadása, aminek külön érdekessége volt, hogy jelbeszéddel is tolmácsolta azt. Alföldi Róbert szerint (úgy tűnik, idén is ő mondja a jókat) “mint amikor megáll az idő és kiszakít egy teret a világból magának…” Az eddig underground műfajban jeleskedő divatikon most megpróbálkozik a mainstreamben is. Én nagyon szurkolok érte, és bízom benne, tán Marge kitaposta picit az útját az új, minőségi hangzásvilágnak és énekstílusnak a hallgatottabb popzenék terén is…