Kiemelt híreink

Urbánszki László: Munkát keresek, BÁRMILYET! – 3.

3. rész

Urbánszki László író novellájának harmadik részlete.

Anna dermedten nézte, ahogy a legújabb „barátnője” elbilleg az extra-magassarkú cipőben, aztán elindult a piac felé. Most se energikusan, inkább vonszolódva.

„Harminchatnak látszom, nincs munkám, lassan ennem se, és egy kiöregedett kurva sajnál! Ezt add össze lányom! Lehet ennél mélyebbre süllyedni?”
Lehetett!
Két órát bámészkodott a piacon, de alig volt vevő, senkinek sem kellett segítség. Az árusorok között, a betonon hevert egy szép fej fokhagyma, fölvette, körülnézett, majd elpirult, és a táskájába rejtette.
Délben beült egy kamaszkori barátja netkávézójába – teát töltöttek neki egy viszkispohárba, mellé kísérőnek nagy pohár csapvizet –, és délutánig böngészte a netes hirdetéseket. Három telefonhívás után – melyeket azonnal megszakított, amikor biztos volt a nemleges válaszban – összeszedte minden bátorságát, és megpróbált kurvás-kacéran visszanézni a méricskélő, tapogatózó férfitekintetekre. A legtöbben elkapták a pillantásukat, csak egy negyvenes férfinak csillant fel a szeme, de amikor megindult feléje, Anna rémülten kirohant az utcára. Két butikban még megkérdezte az eladólányokat munkaügyben, majd elhozta Annust az óvodából, és hazamentek. Az esti mese Dávidról szólt, aki ugyanolyan szegény volt, mint ők, mégis legyőzte Góliátot, végül király lett, aki nagyon-nagyon sokáig élt, mert sok fokhagymát evett. Ancsi örült, hogy ők is olajos-fokhagymás pirítóst esznek, és sokáig fognak élni. Álmában mosolygott a gyerek, talán azt álmodta, hogy galambok szállnak a vállára, és őzek nyomják bársonyos orrukat a tenyerébe.
Mosogatni nem kellett, mert Anna addig dörzsölte a lábast a maradék fél szelet kenyérrel, míg ki nem fényesedett. Az éhes macskát kitette a gangra – több ennivaló hever az utcán, mint a spájzomban, gondolta lemondóan –, eridj, Cirmi, találd föl magad, ha már a gazdád ennyire élhetetlen. Éjfélig böngészte a hirdetéseket, majd föladta a sajátját is. Megszokott szövegét kicsit megváltoztatta:

27 éves, diplomás nő BÁRMILYEN munkát elvállal! Középszinten beszélek angolul, németül, de minden érdekel, nem vagyok se válogatós, se finnyás!

Álmában az „ősi mesterséget” űzte, izzadt, lihegő férfiak fogdosták, teperték maguk alá, többször is felriadt. Már hajnalodott, amikor módosította hirdetéseit, és visszatette a megszokott befejezést: Erotikus munkát nem vállalok! Délelőtt újra a piacon próbálkozott, jutalma két kiló krumpli, két csokornyi sárgarépa, petrezselyem, és nem vágta pofon a zöldségest, aki megmarkolászta a fenekét. Nem vágta pofon, de sokáig öklendezett egy kuka fölött, majd sírt egy kicsit a WC-ben.
A kocsisoron újra összefutott Miss Bernadettel.
– Jól vagy, csajszi? Mizu veled, szarul nézel ki! Mesélj! – Behúzódtak egy mellékutcába, és ő elmesélte a bölcsészkart, ami semmit sem ér, Misit, aki lelépett – pedig aranyos volt eleinte –, a hirdetéseket, a meddő mászkálást a butikokba, Annust, akin kívül már senkije sincs, és minden férfi rohadjon meg ahol van. A barátokat, akik nem érnek rá, a fölényes boltost, a fogdosós zöldségest…
– Megtapogatta a segged, és nem fizetett? A kurva anyját, megtépem ezt a csávót, nyugizzál. Potyás bunkó! Szóval csajszi, itten az van, hogy nem való neked a mi iparunk! Nem vagy elég laza, túl komolyan veszed a dógokat, meg rinyálsz is a férfiaktól is, pedig el lehet velük bánni, higgyél nekem! A lényeg az, hogy ott üsd őket, ahol nem várják! Ha a tökét védi, akkor vágd pofán, csak utána markolj bele a zsacskójába. Tegyél olyat, amit nem várnak, lepd meg őket. Nesze, húzd meg ezt az üveget, ne kényeskedj, jófajta pia van benne, valami úrinevű angol, tudja franc mijaz!
– Nem, köszi, a lányom…
– Kicsit lehet, egyél rá fokhagymát, az elnyomja a szagát!
– Az van bőven… csak az van bőven! Grrh! Erős nekem, de finom! Henessy, valóban jó márka. Drága lehetett! – Pár apró korty után jól meghúzta az üveget, és még néhányszor a beszélgetés során. Sohasem bírta az italt – legalábbis azt hitte magáról –, most mégsem ártott neki, sőt! Megnyugodott tőle, elmúlt régóta tartó ideges kapkodása, összeszedettnek érezte magát.
– Az ember lánya nem érti, mi a bajod! Okos vagy, szép a pofid – adok majd jó sminkcuccokat –, jó a tested, a dudáid, csak el kén’ hagyni eztet a szégyellőséget! Na, jó, nem akarsz a seggeddel pénzt keresni, de attól ki kell használni hogy jó bula vagy! – Beszéd közben Bernadette úgy gusztálta, mint mások a csirkét a piacon. – A kanok vadabbak, erőszakosabbak, azt kell használni, amink van. Kellesd magad egy kicsit, aztat nagyon bírják! Persze emellett ki kell tanálni valami okosságot is, hogy elszedd a pénzüket, ha már olyan szégyellős vagy. A’ lenne a legjobb, ha amolyan Dzsémsz Bondosat adnál elő! Fifikával kihúznál a szarból valami pénzes madarat – persze meg kell játszani mennyire kiizzadtál a melótól –, az meg hálából kitömne suskával. – Bernadette lelkesen tervezgetett. – Tanálj ki valami rafkósat, neked van diplomád, én meg kitanítlak mellé a mozgásmüvésszetre. Tutti a frutti, meg a siker! Aztán miko’ előadod nekik a mesédet, rájukdüllesztel a didkóddal, kivillantod a bugyidat! Ha emellett megnyalintod a szádat is, bealélnak, oszt eléd öntik a lét. Aztán az lesz a legnagyobb gondod, hová dugod a suskát a stricid elől.
– Esküszöm, jó hallgatni, ahogy előadod, de értsd meg, ez nem az én világom… bár az igaz, hogy nagyon le vagyok lakva, elférne némi smink. Aranyos vagy, ha kisegítesz valamennyi kencével, ki van száradva a bőröm, repedezett a körmöm…
– Fakó a hajad, le is van nőve, meg kéne valami elegánsabb cucc is…
– Köszi, de ilyen bátor ruhákat nem szoktam…
– Angol kiskosztüm, nem kurvás kínálgató, nyugi! Olyan szolid, hogy nem mernek leszólítani benne a manusok! Tíz éve őrizgetem, hátha visszafogyok, de reménytelenebb, mint visszanöveszteni a szüzességemet. Igazi levendulát csomagoltam mellé, moly ellen, oljan illata van, mint egy öreg naccságának Lipótvárosból! Ne hálálkodjál nekem, úgysem tudok mit kezdeni vele. Holnap gyere korábban, összekapom a két legjobb barátnőmet, és megcsinálunk! Jobbak a kozmetikkába’ mint a profik. Még hajat is vágnak, festenek. Most menek, mert a nagyfiú már nagyon ideges – intett a nagydarab strici felé, aki már percek óta úgy állt széttárt karokkal a járdán, mint az élő szemrehányás –, nem szereti, ha lazítok, összeszarja magát a suskáért! Nesze a pia, neked adom, húzd meg, ha megkívánod. Én már nem ihatok többet, mer’ mindjár’ énekelni kezdek, és akko’ ugrik a biznisz!