Kiemelt híreink

Fizikai és lelki erő is kell hozzá

Petőfi TV Filmklub - ÖNGYILKOSOK SZOBÁJA - gondolatok egy film kapcsán

A napokban láttam a Petőfi TV- Filmklub sorozatában az ÖNGYILKOSOK SZOBÁJA című lengyel filmet, ami egyszerűen elképesztő, átlagosnak nem mondható, nagyon elgondolkodtató. Így kedvet kaptam, hogy veletek is megosszam a film kapcsán kialakult gondolataimat, érzéseimet.

Erő kell az Öngyilkosok szobája (Sala samobójców) című lengyel filmhez, nem is akármekkora! Ahhoz, hogy fel tudjuk dolgozni szükség van fizikai, szellemi és lelki erőre is. Néha ugyan volt egy pici tanmese íze, de szerencsére ez csak néhány pillanatig tartott, alapjában véve teljesen manír mentes, őszinte korrajzot láthattunk a mai fiatalok elmagányosodásáról, az internet beláthatatlan és megfékezhetetlen veszélyeiről, a csupán egzisztenciájukkal törődő, karrierista pénzhajhász szülőkről, arról a teljesen kommunikáció képtelen és elhűvösült világról, ami már a szerelemre sem érdemes, ahol szinte az egyetlen lelki támasz csupán a virtuális valóság – egy olyan társadalomról, ahol mindenki manipulálható és az emberek felelősség érzete már teljesen kihalt.

Csodálatosak voltak a filmbeli online játék rajzolt szereplői, tájai, formái és színörvényei. Nagyon tetszett a dráma és a fanyar humor keveredése is. Megrázó, ahogy a film fokozatosan szembesít bennünket azzal, miképp marad egyedül a félelmeivel, a szégyenével, a kétségeivel, majd végül hogyan válik teljesen zavarodottá és depresszióssá az eredetileg jó eszű és jó képességű életszerető fiatal fiú. Miképp sodródik az árral és talál menedéket az Öngyilkosok szobájában, ahol a szereplők az életüket nem a valós világban, hanem egy avatar álarca mögé bújva élik. Miképp szippantja magába ez a világ- és sodorja a végzete felé, s bár lázadásaiban, fájdalmaiban kezd felnőtté válni, mégis egy ártatlan gyermek aki, ha baj van zokogva hívja anyukáját…

Valahol azt olvastam, hogy középiskolákban kötelezővé kellene tenni ezt a filmet, osztom a véleményt! A film kapcsán folyton az jut az eszembe, hogy nem irigylem a kisgyermekes anyukákat! A mai digitális világban jóval nagyobb a szülők felelőssége is, mint amekkora hajdanán volt. A régi idők sokak által vitatott „legdivatosabb” kérdése, az volt. hogy „adjunk-e játékfegyvert, műanyag puskát, vízipisztolyt, fénykardot a gyermekünk kezébe, vagy se? Fajátékokkal építsenek várat, avagy műanyag LEGO-val?” A probléma manapság ennél sokkal összetettebb, és természetesen a felelősség is nagyobb, hiszen ma arról kell dönteniük a szülőknek, hogy egy emberibb kommunikációt választva maradnak a hagyományos „szánkó-labda-színes kréta-társasjáték”-nál, ahol semmi digitális kütyü, okos telefon, Internet, vagy a másik irányt választják. Az első esetben felmerül bennem a kérdés, hogy az ilyen nevelésben részesülő gyermekek felnőttkorukban vajon boldogulni fognak-e az egyébként egyre inkább számítástechnikára kiélezett világban? Tehát a kérdés az, hogy hajtsunk-e fejet az Ipodok, PlayStationok, online szerepjátékok felett és körmünket rágva azon izguljunk, hogy vajon mikor szippantja be a mi csemetéinket is az internet (ahogy az a filmben is történt), mikor vezet személyiség torzuláshoz, avagy torkollik tragédiába?

Bár szerintem a gyermeknevelésben elsődleges szerepe továbbra is a szülőnek van, és másra hárítani a felelőséget a dolgok elmismásolása csupán, legyen az akár tv műsor, internet vagy bármi egyéb. Fontos, hogy arról se feledkezzünk meg, hogy a gyermeknevelés örök ABC-je az őszinteség, a következetesség, a bizalom és a szeretet, beszélgessünk gyermekeinkkel és ne csak tiltsunk dolgokat, de azok miértjeit is magyarázzuk el!

Egy kis ízelítő a filmből: